Interjú Fekete Tamással, házi sörfőző barátunkkal

Nem ez az első kollabunk házi sörfőzővel. Nekünk eddig bejön ez a műfaj és azt látjuk, hogy a kraft szcéna többi szereplője is foglakozik ezzel. Extrém példa a One Beer májusban rendezett házi sörfőzők versenye, ahol a több 100 pályamunka első helyezettjét ígéretéhez híven el is készítette a Reketye Sörfőzde. Mi nem hirdettünk versenyt, inkább csak szerencsénk volt, Fekete Tamással Békéscsabán akadtunk össze. Egyből felfigyeltünk a tehetségére, az egyik kedvenc tételünk, amit még egy tonna levendulával sem tudott elrontani. Mi végül mégis a Raccoon’s Fuelt húztuk fel 1000 literre és nálunk már Zúzmara néven része a karácsonyi szortimentnek. A sör úgy tűnik nagyon bekezdett, annyira, hogy pár hét alatt a készletünk a végéhez közeledik, egészen jó visszajelzésekkel. Tamással beszélgettünk házi sörfőzésről, szeghalmi tűzoltókról és mosómedvékről. Meg persze a legújabb karácsonyi sörünkről.

Fekete Tamás

Mióta foglalkozol házi sörfőzéssel?
2017 óta.

Milyen berendezésekkel kezdted és mivel főzöl most?
Korábban még otthon, Szeghalmon kezdtem a sörfőzést Andris barátommal a kis kertjükben. Itt egy ~30 literes üstben, klasszikusan gázzsámollyal és kreatív dolgokat (kilyukasztott műanyagpohár, pizzasütő állvány a mikróból) használva kezdtük el utunkat ebbe a kihívásokkal teli világba. Most kicsivel könnyebb, egy 30 literes Brewmonkban főzök.

Miket szoktatok főzni? Mi az eddig legjobb recepted?
Általában IPA-kat főzök, ezek az ivós és kínálós sörök, szóval ezekből általában van készlet. Már márciusban azért elkezdek gondolni az év végi ünnepekre is, szóval még kora tavasszal megfőzésre kerülnek a stoutok, füstös porterek és belga tripelek. Ezeknek jól áll az idő, enni-inni palackozás után nem kér. Nyár közeledtével inkább a vékonyabb IPA-k, APA-k és esetleg búza kerül előtérbe (csakis a hidratálás miatt) így ebben a szezonban ezek mennek.

Eddigi legjobb receptem egyértelműen a Zúzmara alapja, amiből ki lett alakítva a főzdére a recept, illetve van egy egész kellemes belga tripel receptem is.

A sör eredeti neve ugye Raccoon’s Fuel 2021. Hogy született a recept?
Volt egy 2020-as változata, ez lett kicsit átdolgozva. Nekünk, házi sörfőzőknek mindig nézni kell a kínálatot, mert amilyen alapanyagot egy éve megkaptál, a következő évben már lehet nincs raktáron sehol. Nem feltétlenül az alapmalátákra vagy 1-1 komlóra gondolok, hanem a fűszerekre. Mára talán már kicsit jobb a helyzet.

Szerettem volna egy olyan sört, ami tényleg méltó arra, hogy az ünnepi asztalra kerülhessen, akár desszert helyett. Ezt sikerült elérni a fűszerezéssel, magas alkoholtartalommal és laktózzal, így egy lágy, selymes, kifinomult sört kaptam végeredményként. Ez nálam állandó recept.

Ha jól tudjuk, akkor a sör már egy versenyt is megjárt. Mi az eredmény?
Igen, beneveztem egyszer az Első Magyar Házisörfőző Egyesület által kiírt versenyen milk stoutnak. Az egybehangzó bírálói vélemény az volt, hogy milk stoutnak nem elég édes, de amerikai stout kategóriában valószínűleg sokkal jobb eredményt ért volna el. Az 50 pontból talán 25-öt kaptam rá.

Van kedvenc stílus? Kedvenc hazai, vagy nemzetközi sörfőzdéd?
Kedvenc stílusom nincs, de kedvelem a testes, mély és ízben gazdag soutokat, portereket, hordóérlelt söröket, valamint az újhullámból minden őrültség érdekel. Kifejezetten kedvenc főzdém sincs, de talán a fent felsoroltak közül (és a hűtőbe benézve) a Mad Scientist-et és Reketyét mondanám. Kisüzemiben még természetesen támogatom a helyit (Viharsarok, Szentandrási). Nemzetközihez ritkábban jutok hozzá, így abból kedvenc még nincs, de tetszik, amit csinál az Other Half, Equilibrium. Az itthoni főzdék külföldi kollabjait mindig próbálom beszerezni.

Valószínűleg azért sok sörrajongóhoz eljut most a neved, de ha minden igaz, bírod a reflektorfényt: Amikor mondtuk, hogy rátennénk a címkére azt mondtad, hogy utoljára akkor örültél ennyire, mikor a szeghalmi kábeltévén bemondták a neved, mert nyertél a tűzoltóságnál valami idióta játékon egy nyolc számmal nagyobb pólót. Terveztek még hasonló projektet a Viharsarokkal?
2 helyen is a nevem és még mosómedve is a dobozon, teljesen el vagyok kényeztetve. Amikor megláttam a címke tervét, akkor hasonló érzés fogott el, mint kiskoromban a fent leírt sztoriban. Jól esik az elismerés, na 😊Hasonló projekt remélem lesz, ötletek vannak szép számmal, és eddig úgy tűnt, hogy nem zárkózik el senki a közös munkától.

Honnan jön a mosómedve?
Torontóból 🦝 Mindig szerettem a fekete-fehér színkombinációt. Egy időben rengeteg videót néztem a mosómedvékről, és megtetszett ügyességükkel párosult elképesztő szemtelenségük. Innen egyenes út volt, hogyha egyszer valamit el kell nevezni, akkor ez lesz.

Mik a jövő év tervei, milyen recepteket fogsz kipróbálni?
Sok és ambiciózus tervem van. Jelenleg már van folyamatban egy barrel projektünk a sörfőző barátokkal, aminek eredmény pár hónap múlva várható. A szokásos, már lassan kötelezőnek mondható sörök (Raccoon’s fuel 2022) megfőzése után szeretnék egy gose-t, egy már korábban főzött elég speckós porteren tuningolnék kicsit, illetve lehet ismét megpróbálkoznék valami gyümölcsössel.

Hasonló bejegyzések

Málnás Sacher

Málnás Sacher

A sör értékelését - hasonlóan a recept tervezéséhez – azzal érdemes indítani, hogy meg kell kóstolni egy igazi Málnás...

Birsalma Imperial Gose

Birsalma Imperial Gose

Pár szó az alap sörstílusról. Tradicionális német búzasör, eredetileg nyílt...